Work Text:
Xiao már előre tudta, mondta is, hogy rossz ötlet eljönni ebbe a buliba, de rá aztán soha nem hallgat senki. Amihez annak a rosszarcú Childe-nak köze van, az jó nem lehet, bár nem tudja, hogy ez miképpen az ő hibája, de nem is lényeg, az számít, hogy rossz előérzete volt. Rá soha nem hallgat senki, pedig mindig igaza van.
Aztán most nézd meg. Remegő kézzel nyúl Kazuha felé, akit látszólag nem is érdekel, hogy rendesen ömlik a tenyeréből a vér. Szétterpesztett lábakkal ül a sütő előtt, teljesen mozdulatlanul, és közben pislog a nyílt sebre. Az se zavarja meg, amikor Xiao félve visszafeszíti egy kicsit az ujjait, hogy jobban hozzáférjen a vágáshoz, és szánalmas próbálkozás, ő se igazán tudja, mit szeretne vele elérni, de sután ráteszi a zsepijeit a kis százas csomagjából Kazuha kezére, de másodpercek alatt át is áznak teljesen.
Xiao nem pánikol. Egyszerűen nem szokása, de annyi a vér, azt se tudta, hogy egy tenyérből tud ennyi folyni, és olyan idióta gondolatai támadnak, hogy mi van ha Kazuha elvérzik és meghal, aztán pedig az jut eszébe, hogy akárhogy is, nem szívesen lenne Beidou közelében, amikor megtudja, hogy Kazuhának baja esett.
Kétségbeesetten guggolva Kazuha előtt, közöttük a csempén kisebb vérpocsolyákkal, a hangos kopogás se tűnik fel Xiaónak, ahogy Keqing bevonul a konyhába, csak amikor magassarkú szandáljával határozottan dobbant egyet Kazuha mellett, és elkezdi feltakarítani a sörtócsát. Az üvegszilánkokat már előbb felszedte, amikből a legnagyobba Kazuha sikeresen beletenyerelt, miután az alkoholmámor közepette belement a konyhasziget sarkába, aztán el is esett, kezében az üveg sörrel.
Amint ezzel végez, Keqing fog egy konyharuhát, amit Xiao aurájába nyom. A csurom véres zsebkendői szánalmasan hullanak a padlóra, ahogy esetlenül Kazuha kezé tekeri a rongyot, és Keqinggel egy időben rántja a fejét a nappali felé, az üvöltő zenén keresztül próbálva kivenni, hogy hogy is halad Yanfei, aki a hót részeg Hu Taótól próbálja kiimádkozni a kocsikulcsát, hogy be tudják vinni Kazuhát a kórházba. Xiaónak fogalma sincs, meddig maradnak úgy, lehet, csak fél percig, de ő inkább érzi fél napnak, és csak akkor tűnik fel neki, hogy elfelejtett lélegezni, amikor Yanfei fél lábát átteszi a küszöbön, megrázza a kulcscsomót a levegőben, aztán el is rohan az udvar felé. Xiao a csilingelésre fürgén pattan fel, akárha egy betanított állat lenne, és Keqing, akinek őszintén csodálja a lélekjelenlétét, segít neki felállítani Kazuhát.
A lehető leggyorsabban vezeti ki őt az udvarra; már félig kint vannak, amikor több-kevesebb sikerrel próbálja ráadni a kabátját. Ezer közül is felismeri Hu Tao autóját, kicsi és pezsgő színű, az oldalán több apró halálfejjel, amik nem voltak még rajta, amikor megvette. Xiaónak nincs jogosítványa, így Yanfei vezet helyette, aki már be is indította a motort, és most az egyszer nem teszi szóvá, hogy Xiao nem ment át a forgalmin.
Xiao végig Kazuhával marad, amikor összevarrják a tenyerét. Az orvos folyamatosan beszél hozzá, elmondja, mit fog következőnek csinálni, de valószínűleg csak rutinból, nyilván ő is látja, hogy teljesen felesleges. Kazuha sosincs ott lélekben; hát most is csak fekszik ott mozdulatlanul, mintha otthon az ágyában lopná a napot, és láthatóan mindjárt elalszik.
Xiaót végig rázza a hideg. Kazuha és a kórházak nem jó párosítás, és a fehér falak, a steril szag emlékeztetik rá, hogy ő kicsit még mindig haragszik rá.
Két hete is ebben a kórházban volt vele, de akkor nem Xiao vitte be, és nem tudja eldönteni, hogy ennek örül-e. Kazuha akkor se volt hajlandó neki semmit se mondani, félszavakban beszélt, és Beidou mesélte el neki, hogy bevett fél doboz fentanilt, aztán Ningguang talált rá ájultan a fürdőszobájuk padlóján. És néha kikészíti őt ezzel, hogy az égvilágon semmiről nem számol be. Csak néha úgy mellékesen megemlíti, hogy ő amúgy politikai menekült Inazumából, mert éppen releváns ahhoz, amit mondani szeretne.
És pedig Xiao bement hozzá minden egyes nap, amíg bent tartották, és hiába nem szeret beszélni, elmesélte neki részletekbe menően a napját, hogy mit vettek aznap a rettentően érdekfeszítő emberismereti diszciplinák óráján, amit Kazuha mindig olyan lelkesen hallgatott, és azt is, hogy mennyire felidegesítette már megint Hu Tao. Ilyenkor néha Kazuha rákérdez, hogy miért is barátkozik Hu Taóval, ha ennyire irritálja, mire Xiaónak rá nem jellemzően élénk színű arccal be kell vallania, amit amúgy kínzással se lehetne kiszedni belőle: hogy egyébként nagyon is kedveli Hu Taót, és néha mond vicceseket.
Erre tőle meg el volt várva, hogy ne kérdezzen semmit, ne akarjon tudni semmit, csak tegyen úgy, mintha egy átlagos kedd délutáni program lenne órákig dekkolni azokon a kényelmetlen kórházi székeken, ahogy visszaszámolja a napokat, hogy meddig kell még ide bejárogatnia.
Kazuha szerint a legfontosabb jellemzője az, hogy költő. Ez mindig a legelső dolog, amit mások megtudnak róla, akkor is, ha ő konkrétan nem mondja el, mert mindig előveszi a kis jegyzetfüzetét, hogy leírja bele az ötleteit, és ha van egy új verse, a legközelebbi embernek mindenképpen fel akarja olvasni. Ez általában Xiao, aki rendkívül élvezi ezeket hallgatni, mert olyankor úgy érzi, egy felszínesebb túrát tesz Kazuha agyában, a saját kis világában, amire mindig annyira kíváncsi volt. Xiao néha úgy érzi, Kazuha úgy éli az életét mintha egy játék szereplője lenne, és elgondolkodik, hogy most vajon szerinte hány élete van még.
Tehát ő csak Kazuha, a költő. Egyébként politikai menekült Inazumából. Egyébként képzett kardmester. Egyébként irodalom szakos, ha éppen úgy tartja kedve, hogy bemenjen órára. Egyébként meleg, de egyébként meg nem szeret magára jelzőket aggatni. Egyébként depressziós, egyébként OCD-s, egyébként pánikbeteg, meg egyébként valószínűleg millió másik dolog, amiről Xiaónak fogalma sincs, mert nem ír rá Kazuha egy szerda délelőtt, hogy nem kíseri-e el újratölteni a gyógyszereit, hogy aztán a patikában sorban állva Xiao rákérdezzen, milyen gyógyszert szed, amire Kazuha felsorol egy csomó nevet, amit Xiao nem is hallott még, de az internet otthon azt mondja neki, ez egy rakás szorongásoldó meg antidepresszáns.
Már csak a legutolsó öltés van, és utána az orvos szépen, precízen bekötözi Kazuha kezét. Most már Xiaónak, mint Kazuha józan hozzátartozójának mondja, hogy nem volt túl mély a seb, úgyhogy lényegében csak tartsa tisztán, mire Xiao hevesen bólogat, aztán az éjjel már sokadjára karolja fel és kísérgeti Kazuhát. Most éppen a váróba, ahol Yanfei idegesen helyezi át a testsúlyát egyik lábáról a másikra, miközben Hu Tao kulcsait pörgeti az ujja körül a pikachus kulcstartójánál fogva.
Yanfei nagy levegőt enged ki, a tartása elernyed, a vállai leereszkednek, ahogy megpillantja Xiao és Kazuha összetéveszthetetlen alakjait. Xiao úgy szorítja magához Kazuhát a felkarjánál fogva, hogy a körmei és a bütykei már tök fehérek, ráadásul olyan közel tartja őt magához, csoda, hogy nem nőnek egybe. Hárman indulnak el a parkolóba, közben Yanfei idegesen valami olyanról hadar, hogy be kell ugraniuk még Childe-ékhoz nagyon gyorsan, mert Hu Tao felhívta, és már hiányolja a kulcsait, rendesen majdnem elsírta magát, hogy nem fog tudni bejutni a lakásába.
Yanfei beül a volán mögé, beköti magát, ahogy azt egy felelősségteljes sofőr teszi, aztán mielőtt beindítaná az autót, belenéz a visszapillantóba, és tőle szokatlanul bepánikolt arckifejezéssel, remegő hangon megkérdezi, hogy azért Kazuha ugye nem fog meghalni. Xiao biztosítja, hogy erről szó sincs.
Amikor felszedik őt Childe-éktól, először Yanfei két percig szenved azzal, hogy Hu Tao meg akarja őt csókolni. De Yanfei őszintén nincsen smárolós kedvében, meg amúgy se bír vezetni úgy, hogy közben valaki az arcára van tapadva, úgyhogy egy párszor majdnem levezet az útról. Aztán Hu Tao megunja, és az ablaknak döntött fejjel elalszik.
Xiao néha azt kívánja, bár tudna fele annyit beszélni, mint Hu Tao, vagy bár megörökölte volna ő is ugyanazt a hiperaktív gént, mint Yanfei, ha már az unokatesója. Akkor ki tudná tölteni az űrt, ami akkor keletkezik, amikor se ő, se Kazuha nem tud mit mondani, mert egyszerűen ilyenek, és akkor talán nem lepnék meg őt ennyire ezek a random információk róla, vagy hogy milyen okosakat tud mondani a semmiből. Ehelyett olyankor csak beraknak egy filmet, aminek a felénél Kazuha mindig elalszik. Aztán reggel Xiao mindig elmeséli neki a végét, és amikor Kazuha végighallgatja, elmegy zuhanyozni, és kér kölcsön Xiaótól egy pólót. Aztán elmegy haza, de mindig otthagyja valamiét Xiaónál: a kulcsait, az iratait vagy a kedvenc tollát. És olyankor Xiao felhívja, hogy szóljon neki, pedig tudja, hogy Kazuha telefonja örökösen le van némítva, és senkinek nem veszi fel.
Yanfei Xiaóval megy, amikor felkíséri Kazuhát a lakáshoz. Xiao az ajtó előtt benyúl Kazuha kabátjának bal zsebébe, mert mindig ott tartja a kulcsait, ha éppen nem felejti ott valahol.
A lehető leghalkabban lépnek be a lakásba, hogy véletlenül se keltsék fel se Ningguangot, se Beidou-t – főleg ne Beidou-t.
Beidou egy pár évvel idősebb náluk, és már a mestert csinálná ugyanazon az egyetemen, ahova Xiaóék járnak, ha nem hagyta volna ott egy félév után a felsőoktatást. De ezzel úrihölgyi mivolta nem veszett ki belőle, úgyhogy amikor csak tudja, megvárja a barátnőjét az egyetem előtt, hogy ketten mehessenek haza, ha vége az utolsó előadásának is.
Ugyanezt csinálta akkor, amikor az Inazumából frissen érkezett Kazuha éppen a villamosát várta, hogy elvigye a kollégiumba. Beidou jobb híján beszélgetést kezdeményezett vele, és elég gyorsan a szívéhez nőtt azzal a bamba tekintetével meg a lágy beszédével, aztán egyszer, egy novemberi napon, a semmiből felajánlotta neki, hogy ha szeretne eljönni a kollégiumból, akkor lakhat velük.
Beidou mindig azt mondja, hogy Kazuha pont jól jött, mert Ningguang egyfolytában mondogatja, hogy szeretne egy kutyát, de a lakásukba nem vihetnek, Kazuha pedig igazából majdnem ugyanaz, mert adnak neki kaját, elalszik a kanapéjukon és néha leviszik sétálni. Aztán nagyon jót mulat a saját poénján, mielőtt meghúzza a sörét, és bármennyire elvicceli, az, hogy mennyire szereti is Kazuhát, nagyjából olyan tény, mint hogy az ég kék. Néha kicsit olyan, mintha a fia lenne.
Xiao nem meri kihúzni a kanapé ágy részét, nehogy hangos legyen, csak lefekteti rá Kazuhát. Még a kabátját is leveszi róla meg megigazítja a feje alatt a díszpárnákat, miközben Yanfei ír egy üzenetet Beidou-nak meg Ningguangnak, amiben biztosítja őket, hogy Kazuhának semmi baja nem lesz, és egyiküknek se volt szerepe abban, hogy megsérült. Aztán Ningguang hamutartóját teszi a papír sarkára, hogy még véletlenül se keveredjen el.
Xiaót zavarja, hogy Kazuha megállás nélkül mozgolódik, amikor pont azon munkálkodik, hogy minél kényelmesebb legyen neki. Végigsimít Xiao nyakán, aki ösztönösen odakap, Kazuha összerezzen, amikor kicsit túl erősen szorítja meg a kezét, és Xiao bosszankodó arckifejezése meglágyul, ahogy a lehető legtöbbször suttogja el neki azt, hogy bocsánat.
Xiao nem tud elmenni, mert valahányszor eltávolodna, Kazuha megragadja őt a kabátja gallérjánál, úgyhogy nincs más választása, mint nézni azt a bárgyú mosolyát, amíg magától le nem nyugszik.
– Nagyon szeretlek, Xiao – mondja a semmiből, nem ez az első ilyen alkalom, mire az érzelmileg és fizikailag is kimerül Xiao gépiesen válaszolja, hogy tudom, én is téged.
Másodpercekig bámul bele Kazuha szemeibe; olyan vörösek, hogy még a vaksötétben is kitűnnek, és mindig, mindig van bennük egy fura csillogás, amiről Xiao soha nem tudta eldönteni, hogy milyen érzéseket kelt benne.
Az ujjai lesiklanak Kazuha fáslis kezéről. Felkasztja a kabátját, mielőtt elhagyják a lakást, aztán az ő kulcsával zárnak be, és az ajtó alatt átcsúsztatják a kulcscsomót, hogy Kazuha megtalálja reggel vagy akármikor is kel fel.
Xiaót irritálja, milyen hangosak a lépteik a sötét lépcsőházban, ahogy Yanfei-jel csendben sétálnak re egymás mellett az ötödikről. Azon gondolkodik, mikor fog valamelyik lakó előjönni, és lecseszni őket, hogy sétáljanak már kicsit halkabban, hát éjfél is elmúlt.
Az autóban Hu Taóra könnyek között találnak rá. Elmondása szerint nem tudta hova lettek és magányos volt egyedül, úgyhogy nem indulnak el addig, amíg Yanfei meg nem vigasztalja.
Ahogy ők ketten az első ülésen ölelkeznek, Xiao a furcsa csillogásra gondol Kazuha szemében és arra, hogy holnap dél körül fel akarja majd őt hívni. Azt szeretné tudni, hogy érzi magát, de Kazuha nem fogja neki elárulni, mert nem veszi majd fel a telefont.