Actions

Work Header

Proszpekt

Chapter Text

- Nem akartad, hogy nyerjen, igaz? - Jakov hanga hiába halk, visszhangot ver az üres táncteremben.

- Kicsoda? - kérdezi Viktor. Tudom, hogy nem szép dolog hallgatózni, de a hangját hallva valamiért képtelen vagyok mozdulni. Egyikük sem veszi észre, hogy ott állok a folyosón, a falnak támaszkodva a nyitott ajtó mellett. Bár talán ha észre is vennék, nem zavarná őket, hiszen alig néhány hete tanulom még csak az orosz nyelvet, így bizonyára azt hinnék, nem értem, mit beszélnek. Valóban nem is ismerek fel minden szót, ami elhangzik, ám a lényeget kihallom a mondanivalójukból, nyilván az orosz nyelvű jégkorcsolya közvetítéseknek köszönhetően, amiket gyerekkoromban a műholdas tévén, felnőve az interneten néztem.

- Hát Yuri. A japán Yuri. Mégis ki más? - Most már nem csak mozdulni vagyok képtelen: a döbbenettől még levegőt venni is elfelejtek. Viktor…

Viktor - éppen Viktor?! - ne akarta volna, hogy megnyerjem a Grand Prix-t? De… miért?

Vagy... talán csak én értettem félre, amit mondtak, a kezdőnél is kezdőbb nyelvtudásom miatt?

- Mindig csak magadra gondoltál, Viktor - folytatja Jakov szenvtelenül. - Szóval ne játszd itt a hülyét!

- Nem játszom - feleli Viktor. - És nem is tagadom. Tényleg nem akartam, hogy nyerjen.

Úgy érzem, fordul velem egyet a világ. El kell tűnnöm innen. Levegőre van szükségem, mégpedig most azonnal - rohanni kezdek a folyosón, mint az eszelős, és csak rohanok és rohanok, ki az épületből, végig a szentpétervári utcákon, céltalanul, amíg csak a lábam bírja, hogy végül az éjszaka közepén, amikor ráébredek, fogalmam sincs, hol vagyok, egy taxi vigyen vissza a szállásomra.

 

- Hülye, hülye gyűrű! - Le akarom venni az ujjamról, de hiába rángatom már percek óta, úgy tűnik, rászorult. Mégiscsak egy nagyobbat kellett volna vennem, de az üzletben úgy éreztem, ez a jó méret. Talán a hideg miatt kisebb volt az ujjam körfogata a normálisnál. Azt mondják, melegben a dolgok kitágulnak, a hidegben pedig összehúzódnak, biztos igaz ez az emberi testrészekre is, ugye?

- Csak nem le akarod venni? - szólal meg Viktor mögöttem. Észre sem vettem, mikor lépett be az öltözőbe, annyira lefoglalt, hogy megszabadítsam magam a nyavalyás aranygyűrűtől. - Miért? - Nem akarok ránézni, mégis bekúszik elém az értetlenkedő arca. Közel van hozzám, túlságosan közel. Mindig zavarba hoz azzal, hogy nem törődik más intim szférájával.

- Izé… - Szeretném jól a képébe mondani, miért, de zavarba jövök a pillantásától. - Zavar. Edzés közben - nyögöm végül. Az arcom olyan forró, hogy szinte lángol, nyilvánvalóan elpirultam már megint.

- Zavar? - pislog rám azzal a bamba képpel, amivel bizonyára azt hiszi, sikerül megtévesztenie. Pedig tudom, hogy hiába játssza a hülyét, Viktor nem az, és pontosan tudja most is, hogy hazudok. - A Grand Prix döntőn is rajtad volt, akkor nem zavart?

- Nem, azt hiszem, akkor túlságosan is fel voltam tüzelve ahhoz, hogy észrevegyem - fordulok el tőle.

- Akkor lehet, az a baj, hogy nem oda fókuszálod a figyelmedet, ahová kellene - mondja a tőle telhető legnagyobb kedvességgel. - Nem érzed úgy, mintha szétszórt lennél mostanában?

- Miért, szerinted az vagyok? - kérdezek vissza, miközben a pillantását kerülve elkezdek a táskámban turkálni.

- Néha - mondja. A hangjából hallom, hogy mosolyog. - Bár sokkal összeszedettebb vagy, mint egy évvel ezelőtt, amikor edzeni kezdtelek.

Egy év. A szemem akaratlanul téved a falra függesztett naptárra. Azon cirill betűkkel szerepel a hónap neve, de azért el tudom olvasni: április. Tényleg ennyi idő telt volna már el azóta, hogy Viktor megjelent az életemben? Az elmúlt hónapok olyan gyorsan szaladtak el, mint egy álom - mintha minden egyetlen éjszaka alatt történt volna. És ennek az egy évnek a legnagyobb része valóban álomszerű volt, mert hiába izzadtam vért és köptem ki a tüdőmet szinte folyamatosan a kemény edzéstől, és roppantam majdnem össze a nyomástól, a tudat, hogy Viktor az edzőm mindenért kárpótolt.

Mostanáig.

- Hihetetlen, mennyire szalad az idő - nyögöm esetlenül, mire átkarolja a vállamat, és bolondos kis vigyorral az arcán magához húz.

- Jó társaságban gyorsan telik, azt mondják.

Akkor mostantól valószínűleg csigalassúsággal fog haladni.

 

Ma nem találom a helyem a jégen. Folyton esek-kelek, ami mondjuk egyébként is jellemző rám, ám most olyan ugrásokat rontok el, amiket egy amatőr is könnyedén képes kivitelezni. Jakov láthatóan remeg az idegtől, összeszorított fogakkal nézi a szerencsétlenkedésemet, miközben Viktortól csak néhány lapos oldalpillantásra futja - ő inkább a saját ugrásaival van most elfoglalva.

- Mi van veled, Malacka? - Jurij hangja olyan hirtelen zavar meg, hogy fenékre ülök ijedtemben. Dühösen siklik oda hozzám a jégen, és kiabálva, félig angolul, félig oroszul gúnyol ki, de nem is igazán figyelek oda rá, amin persze csak még jobban felkapja a vizet, megragadja a karomat, és még tőle is hihetetlen erővel ráncigál ki az előtérbe. Ott aztán elenged, mire én megint a földre esek, a korcsolyám pengéi két hosszú, mély csíkot vágnak a parkettába. Hogy én ezért mit fogok kapni! - Komolyan, mi a szar van veled?

- Semmi - motyogom Jurij pillantását kerülve, mire indulatosan a hajamba markol, és felránt a földről, nekilök a falnak, és az arcomba mászik.

Erre a kölyökre ráférne egy indulatkezelési terápia.

- Ne szórakozz velem! Ennyire szétesve utoljára a tavalyi Grand Prix döntőn láttalak. Mi a franc történt veled?

Nem mindig értem Jurijt. Sőt, a legtöbbször fogalmam sincs, mi jár a fejében, hogy tulajdonképpen gyűlöl engem, vagy a barátjának tart, hogy a törődése nekem szól, az embernek, vagy a műkorcsolyázónak, aki a jégen az ellenfele.

- Miért érdekel?

Zavarba jön. Látom az arcán, abból, ahogy egy pillanatra oldalra néz, és abból, hogy az orcáin enyhe pír jelenik meg.

- Csak mert… baszd meg, annyira dekoncentrált vagy, hogy én sem tudok jól teljesíteni. Elvonod vele a figyelmemet.

- Ne haragudj - mondom, és finoman megpróbálom eltolni magamtól, ám ő, úgy tűnik, a parkettába fúrta a korcsolyája pengéjének hegyét. Hiába, Jurij nem az a fajta ember, akit könnyen le lehetne rázni. Olyan, mint egy macska: az emberbe mélyeszti a karmait, és nem engedi el, amíg ő nem akarja. - Engedj el, légy szíves!

- Hogy aztán tovább folytathasd a bénázást, Malacka?

- Nem - rázom meg finoman a fejem. - Ma már semmi értelme sem lenne visszamennem a jégre. Inkább hazamegyek pihenni. Úgy legalább téged sem zavarlak a gyakorlásban.

Csodálkozó arccal enged el végre.

- Yuri, mi történt?

- Semmi, tényleg, csak rossz napom van - mondom, de nem hisz nekem. Hiába, sohasem tudtam hazudni.

- Figyelj, most nem eshetsz szét - mondja halkan, nagyon komolyan, és ezúttal aggódást látok a tekintetében tükröződni.

- Ne aggódj, valószínűleg csak fáradt vagyok - erőltetek magamra egy mosolyt. - Nagyon megerőltettem magam az előző szezon alatt, és azt hiszem, most kezd kijönni rajtam. Te is tudod, hogy nem sokat pihentem, mielőtt Oroszországba jöttem edzeni.

- Én sem pihentem sokat, mégsem vagyok szétzuhanva. - A hangja nem vádló, inkább csak tárgyilagos.

- De sokkal fiatalabb is vagy nálam - nyögöm be az első dolgot, ami az eszembe jut, ő pedig, bár láthatóan nem elégedett a válaszommal, annyiban hagyja a dolgot.

- Hát jó, akkor menj, és pihenj. Próbáld meg összeszedni magad, a nyakunkon a következő szezon, Malacka!

- Jurij, április van… - Még hogy a nyakunkon?!

- Pontosan, Malacka, már április!

 

Valóban visszamegyek a szállásomra, és beállok a zuhany alá. Vagy fél órán át áztatom magam, közben az jár az eszemben, milyen kár, hogy errefelé nincsenek onszenek. Ölni tudnék egy rendes, relaxáló fürdőért a friss levegőn.

- Yuri! Hol vagy? - Viktor hangjára ocsúdom fel a vízsugár alatt. Már nyúlnék a törölközőért, de hiába, olyan hirtelen terem mellettem a zuhanykabinban, mintha képes lenne teleportálni. Mégis mikor volt ideje levenni a ruháit, amikor alig néhány másodperccel ezelőtt lépett be a lakás ajtaján? - Meglógtál az edzésről - mondja vigyorogva. Közel van hozzám, túlságosan közel, már megint. És már megint pucérak vagyunk. - Miért?

- Fá… fá… fáradt vagyok - habogom, majd gyorsan elzárom a vizet, és megpróbálok megszökni előle, ám megragadja a felkaromat. Nem szorítja meg erősen, de elég határozottan tartja ahhoz, hogy ne mozduljak.

- Valami baj van? - A vigyor eltűnt a képéről, és most komoly aggódással a szemében tanulmányozza az arcomat. Én pedig egészen zavarba jövök ettől a pillantástól, ha már maga a szituáció nem lett volna amúgy is zavarba ejtő.

- Nincs, de… nem lett volna értelme maradnom. Te is láthattad, hogy ma nagyon nem ment a korcsolyázás - motyogom. Könyörgöm, engedjen már el, hadd öltözhessek fel és léphessek le innen!

- Igen, észrevettem - mondta. - De ha a következő Grand Prix-n a riválisomként akarsz kiállni ellenem, akkor…

- Viktor, fáradt vagyok! - folytom bele a szót. - Kérlek, hadd feküdjek le, és hadd aludjam ki magam! Majd holnap megbeszéljük.

Magam is meglepődöm azon, hogy nem erőlteti tovább a dolgot. Pedig nem jellemző rá, hogy észrevegye, mikor van mások terhére.

- Jól van - bólint komoran, és a kezembe adja a puha fürdőlepedőt. - Törölközz meg, nehogy megfázz! Holnap találkozunk a jégen. - Azzal fogja magát, és amilyen gyorsan jött, ugyanolyan gyorsan távozik a lakásból, nyomasztó csendet hagyva maga után.