Actions

Work Header

A második bevetés

Chapter Text

Uruha csókja édes volt az ajkain. Reita alapvetően nem volt oda semmilyen édességért, de ezt a fajtát igenis szerette, mégpedig annyira, hogy jóízűen nyalogatni kezdte utána a száját, mikor ajkaik elváltak egymástól.

- Most úgy nézel ki, mint egy kiscica - incselkedett vele Uruha, mire a férfi ajkaira sunyi kis vigyor kúszott.

- Ha megsimogatsz, lehet, hogy dorombolni is fogok.

- Hát, én nem leszek semmi jónak az elrontója - nevetett a magasabb férfi, és kezei Reita hátsó felére tévedtek, hogy gyengéden végigsimítsanak, majd belemarkoljanak a tökéletesen izmos félgömbökbe. - Na, halljam azt a dorombolást!

- Ennél azért többre lesz szükség ahhoz - súgta érzékien a fülébe Reita, majd ajkaik újabb csókban egyesültek. A két férfi, miközben egy pillanatra sem vált el egymástól, a hálószoba felé vonszolta egymást, ám éppen, amikor elértek az ajtóhoz, mindkettejük telefonja megszólalt. Tudták, csak egyetlen helyről kereshetik őket egyszerre, így kedvetlenül rebbentek szét és vették fel mobiljukat.

- Itt Takashima, hallgatom.

- Suzuki beszél, miről van szó?

A két férfi egymásra vigyorgott. Mindketten azon tűnődtek, hogy vajon az, aki felhívta őket, tudta-e, hogy ők ketten éppen ugyanott tartózkodnak.

- Alezredes úr, őrnagy, elnézést, hogy a szabadságuk alatt zavarom önöket - szólt bele a telefonba Miyamoto, aki ugyan civil volt, ám a yokotai légvédelmi bázis parancsnokának a titkára. - Sakurai ezredes összehívott egy sürgős megbeszélést, és kérte, hogy telefonon kapcsoljam be önöket is.

Reita a homlokát ráncolta. Mióta vége lett a háborúnak, nem történt ilyesmi. El sem tudta képzelni, miről lehet szó.

- Rendben, köszönöm - mondta, mire Miyamoto elköszönt, és a vonal másik végén felhangzott a zene, ami azt jelezte, hogy valóban kapcsolta a hívásokat Sakurai irodájába.

- Jó napot, uraim! - köszöntötte őket a férfi. Az enyhe motozásból és visszhangból hallható volt, hogy kihangosították őket.

- Parancsnok úr, jó napot! - mondta szinte teljesen egyszerre a két katona. Összemosolyogtak. Uruha a nappali egyik, Reita a másik végében állt, hogy ne legyen olyan feltűnő, hogy egymás mellett beszélnek, bár mindketten sejtették, hogy kapcsolatuk nem maradhatott titokban sem a parancsnok, sem a bázis többi pilótája előtt.

- Itt van velem a szobában a zászlóalj összes század-, szakasz- és rajparancsnoka, valamint a helyettesem - mondta az ezredes. - Ezenkívül a kínai nagykövet is.

Reita és Uruha értetlenkedő pillantást vetett egymásra. Ugyan mit keresett ott Kína nagykövete?

- Sajnálom, hogy meg kell zavarnom a szabadságukat, de ez a találkozó nem tűrt halasztást, és szerettem volna, ha önök is részt vesznek rajta - folytatta Sakurai. - Nem kertelek tovább, rögtön a lényegre is térek: néhány nappal ezelőtt kínai felségjelzést viselő vadászgépek tűntek fel Hokkaidó egén. Három raj, szétszórva, kettes vagy hármas kötelékekben. Nem volt engedélyük belépni a japán légtérbe.

- Mi nem is tudunk róluk semmit - szólalt meg egy férfi, aki erős akcentusából ítélve csak a nagykövet lehetett. - Kína nem küldött Japánba vadászgépeket, sem állami, sem magáncéllal.

- Az összes létező módon megpróbálták azonosítani a madarakat, de sikertelenül. Azon kívül, hogy kínai felségjel volt festve a szárnyukra, semmit nem tudunk róluk - vette vissza a szót az ezredes. - Mivel támadás nem történt, a Hadügy… elnézést kérek, most már Honvédelmi Minisztérium nem fújt riadót, de vizsgálatot rendelt el.

- Tehát, ha jól értem, a gépek talán nem is kínaiak - ráncolta a homlokát Reita.

- Pontosan. A nagykövet úr elmondása szerint Kína nem tud ezekről a madárkákról semmit.

- A gépek F-35-ösök, a pilótáik ismeretlenek, ahogy a céljuk is. Egyszerűen átrepültek felettünk - hallották most Ruki hangját. - Nincs sok a kezünkben, amin elindulhatnánk.

- Szerencsére ez nem is a mi dolgunk - jegyezte meg Sakurai. - Amit a minisztérium kér tőlem, én pedig önöktől, hogy terjesszék ki a védelmi feladatokat teljes Japánra. Azt akarom, hogy az ország teljes területén repüljenek a gépeink a légtér felett őrködve, mindenhol legyen jelen egy yokotai pilóta. A századparancsnokok még a mai nap folyamán dolgozzák ki a beosztást!

Reita elhúzta a száját. Remek, ennyit a szabadságról.

- Azt javaslom, állítsunk fel vegyes osztagokat, melyekben az összes század emberei képviseltetik magukat - szólalt meg Ruki.

- Remek ötlet. Mint a zászlóalj parancsnokhelyettese, az ön dolga lesz koordinálni a századparancsnokok munkáját - mondta Sakai. Uruha elvigyorodott. Az ezredes és Ruki most úgy beszélt egymással, mint két valódi hivatásos katona, bezzeg, amikor nem volt jelen külső szemlélő, mint most a nagykövet, és csak a pilóták és a kiszolgálószemélyzet hallhatta őket, akkor sűrűn repültek kettejük között az olyan válogatott kifejezések, mint a „baszd meg”, „faszfej” és „anyádat szívasd, te köcsög”.

- Uram, bemenjek személyesen? - kérdezte Reita, mire Uruha elkezdte hevesen rázni a fejét, és némán tátogva jól elküldte a férfit melegebb éghajlatra.

- Nem szükséges. - Az őrnagy ezt hallva kissé megenyhült. - Mivel a Sólymok tartoznak ön alá, állítsa össze a pilótái beosztását, a többi századparancsnok majd ahhoz alkalmazkodik, amikor elkészítik a sajátjukat. Matsumoto ezredes pedig átnézi a tervezetet, és, ha szükséges, módosításokat fog javasolni.

- Értettem! - mondta egyszerre az összes katona.

- Remek, köszönöm, uraim. - Sakurai hangján hallatszott, hogy elégedett. - Akkor én most el is búcsúzom önöktől, Suzuki, Takashima, nem rabolom tovább a szabadidejüket.

A katonák elköszöntek egymástól, majd letették a telefont. Uruha fintorogva meredt a készülékre, majd, mintha az valami undorító csúszómászó volna, ledobta a kanapéra.

- A kurva életbe - morogta. Reita azonban nem volt annyira ideges, ő egyszerűen letette a dohányzóasztalra telefonját, majd közelebb lépett Uruhához, és átkarolta a nyakát.

- Ne húzd fel magad, hallottad, hogy nem kell visszamennem - suttogta a férfi húsos ajkainak. - Majd úgy készítem el a beosztást, hogy együtt repülhessünk.

- Remélem is - motyogta a férfi, aki most úgy felfújta az arcát, mint a durcás kisgyerekek szokták.

- De mielőtt nekiállok a melónak - harapta be érzékien alsóajkát Reita -, fejezzük be azt, amit elkezdtünk!

- Nem azt mondtad, hogy mindig első a munka? - ráncolta a homlokát a magasabb férfi.

- Az a háború alatt volt - csókolta meg a férfi. - Most viszont béke van, és én ki akarom élvezni ezt a napot, amennyire csak lehet. Szóval őrnagy, legyen szíves, tegyen róla, hogy a felettese boldog és elégedett legyen!

- Igenis, alezredes úr! - nevette Uruha, és most ő volt az, aki csókba invitálta a másik ajkait.